Címlap
Tartalom átvétel RSS - Magyar Orvos
Magyar Orvos

Több forrásra várnak a háziorvosok

A háziorvosi praxisok finanszírozásának változásai az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (FAKOOSZ) idén márciusban kiadott nyilatkozata szerint katasztrofális helyzetbe hozták a háziorvosokat. Az említett nyilatkozatban azt is megfogalmazták, hogy mit várnak a helyzet javítása érdekében az új kormánytól.

 

Indul a háziorvosi teljesítménymérés

Az idén januárban hatályba lépett egészségügyi „salátatörvény” tartalmazta – sok más mellett – a háziorvosi praxisokra vonatkozó minimumfeltételeket is. A hivatalába lépő új egészségügyi kormányzat által meghatározatlan időre kiadott moratórium, az ágazat minden szakterületére, így a háziorvoslásra is felfüggesztette, az eredetileg idén július elsejétől érvényes szabályozást.

 

Anyja depressziója kínozza a kamaszt

A magatartás- és viselkedészavaros gyermekeket jól ismerik az óvónők, a tanárok. A többségük fél is tőlük, mert például a folytonos mozgásukkal, közbeszólásaikkal, a „normálistól” teljesen eltérő viselkedésükkel zavarják a társaikat, és a pedagógus munkáját egyaránt. Nemcsak az óvodák, iskolák többsége, de magatartászavaros gyermekek családja sem tud sokat a tünetek keletkezésének okáról, azok későbbi fejlődésének irányáról. Jó esetben orvoshoz, pszichológushoz hordják a gyereket, rossz esetben pedig rendszeresen megverik.

 

Unokáink jövőjét kockáztatjuk

A fenntartható fejlődés elveinek a betartása vagy mellőzése egész bolygónk lakosságának jövőjére nagy hatással lehet. Az elvet több mint 20 évvel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Szervezete körvonalazta. Azóta az országok többsége megalkotta már a saját nemzeti fejlesztési tervét, amelyben meghatározták azt az irányt, aminek követésével az adott társadalom a saját környezetével harmóniában, vagyis egészségesebben élhet.

 

Célzott és hosszú távú programok kellenek

Demográfiai válságról, népegészségügyi problémákról, az új vakcinák befogadási politikájáról, az egészség-hatástani vizsgálatok hiányáról és mindezen problémák lehetséges megoldásairól beszélgettünk dr. Vokó Zoltánnal, az ELTE Egészségpolitika és egészség-gazdaságtan Tanszék egyetemi docensével.

 

– A népegészségügyi szakemberek gyakran emlegetik az egészségben megnyert életévek gazdaságra gyakorolt pozitív hatását. Milyen külföldi példákkal lehet alátámasztani ezt az állítást, hol tart Magyarország e tény felismerésében?

A korszerű ateroszklerózis- ellenes kezelés

Császár Albert professzor, az Állami Egészségügyi Központ II-es Belgyógyászati osztályának vezetője a legfőbb halálokokat megemlítve, előadásában részletesen kitért arra, hogy milyen korszerű gyógyszeres kezelés áll az orvosok rendelkezésére az érelmeszedés csökkentése érdekében.

Orvostudomány helyett a színek világa

Elvégezte az orvosi egyetemet, átvette a diplomát, ám sosem praktizált. A gyógyítás helyett a művészetet választotta. (Dr.) Bodor Zoltán sikeres festő, grafikus, falfestményeket, mozaik képeket készít, vagy éppen térképet rajzol. Egykor megszerzett orvosi ismereteit pedig szakillusztrátorként kamatoztatja.

A psziché legavatottabb ismerője

„Vágyom, tehát vagyok!”

Sigmund Freud    

Sigmund Freud a 20. század egyik legellentmondásosabb személyisége volt, akit – mint minden nagy gondolkodót – egyrészt őszinte csodálat, másrészt kétkedés övezett. Hívei és bírálói egyvalamiben azonban egyetértettek; Freud mindenki másnál jóval többet tárt fel a psziché rejtett világából. Átformálta nyelvünkről, kultúránkról, önmagunkról és a világról alkotott nézeteinket, felrázva az emberiséget.

Minden orvos kezébe ultrahangot?

Az ultrahang-diagnosztika közel fél évszázada jelen van a legkülönbözőbb klinikai területeken, egyes szakmákban mindennapi rendszeres használata elterjedt és a magánrendelőktől kezdve a szakrendelések nagy részében is elérhetővé vált. Nem kétséges, hogy a hasi-kismedencei betegségek, a szív, az artériák és vénák elváltozásaiban, a magzati fejlődési rendellenességek felismerésében az ultrahangvizsgálat áttörést jelentett, amely az orvoslást nagyon sok területét alapvetően megváltoztatta, az ellátást lényegesen módosította. A magas frekvenciájú vizsgálófejekkel és korszerű berendezésekkel végzett vizsgálattal az artériák, a felületes nyirokcsomók vagy a perifériás idegek olyan részletgazdag, nagy felbontású képeit láthatjuk, melyeket semmilyen más módon nem lehet élőben megfigyelni. A technikai fejlesztések révén megjelentek a zsebben hordható méretű készülékek is. A kontrasztanyagos ultrahangtechnika egyes elváltozásokban jelzi a dinamikus keringésváltozásokat (például májdaganatokban), kiegészítve a statikus metszeti képeket. Kérdés, hogy mire fogjuk használni ezeket az újabb ultrahangtechnikákat, merre halad a diagnosztikai ultrahang alkalmazása?

A probiotikumok

Az utóbbi években egyre több szó esik a probiotikumok szerepéről egyes betegségek megelőzésében vagy éppen kezelésében, de sok, nem kellően alátámasztott információ is felbukkan. Számos probiotikum már ősidők óta ismert, a nélkül persze, hogy az emberek tudták volna, hogy erről van szó. Ilyenek a különböző fermentált tejkészítmények, a joghurt, kefir, aludttej. A Nobel-díjas orosz tudós, Mecsnikov, már egy évszázaddal ezelőtt arra a következtetésre jutott, hogy ezek a termékek hasznosak az egészségre, és meghosszabbítják az életet. A kifejezést 1965-ben Lilly és Stillwell alkalmazta először, elkülönítve ezeket a mikroorganizmusoktól származó faktorokat az antibiotikumoktól, majd 1989-ben Fuller már élő mikroorganizmusként határozta meg őket. A következő években a probiotikumok egyre ismertebbé és elfogadottabbá váltak, forgalmuk az Egyesült Államokban az utóbbi 10 évben meg- háromszorozódott. A probiotikumokkal kapcsolatban évente közlemények százai jelennek meg – köztük a legjobb lapokban – és komoly tudományos eredmények szólnak használatuk mellett.


© 2006-2009 - Mediprint Kft.