Címlap
Tartalom átvétel RSS - Egészségügyi Gazdasági Szemle
Egészségügyi Gazdasági Szemle

Megbízhatósági ellenőrzés

Az Egészségügyi Minisztérium belső ellenőrzése folyamatosan koordinálja az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben a felügyelt intézetek munkatársai részére szervezett továbbképzéseket, konferenciákat az egységes alkalmazás, illetve az ellenőrzési munka hatékonyságának növelése érdekében. A szervezők kiemelt célként fogalmazták meg, hogy az egészségügyben dolgozó belső ellenőrök számára a szakmát érintő változásokról minél többször és minél szélesebb körben nyújtsanak információt. A továbbképzések keretében minden esetben kiemelt fi gyelmet fordítottak az új ellenőrzési módszerek ismertetésére, bemutatására, a kockázatelemzéssel kapcsolatos kérdésekre, az adózással kapcsolatos jogszabályi változások bemutatására. Az előadásokat cikksorozatban adjuk közre. Jelen szakcikk a 2009. június 9-én „A belső ellenőrzéssel kapcsolatos aktualitások” című továbbképzési program keretében elhangzott előadás alapján készült.

Nemzetközi tendenciák és a magyar gyógyszerellátás

Axióma: Hagyományos piacon a legkisebb költség elve érvényesül, a liberalizált, globális piacon pedig a legnagyobb profit elve.

A globális intézményrendszer, piac, kommunikáció, környezeti változások az egészség tágabb környezetét határozzák meg és a közvetett determináló faktorokra hatnak, mint például az egészségpolitika, a gazdasági fejlődés, a kereskedelem, a társadalmi interakciók, a tudomány, a természeti javak felhasználása. Ez utóbbi tényezők képesek hatni az egészséget közvetlenül meghatározó faktorokra, mint például az egészségügyi szolgáltatások, az életstílus, a közvetlen fi zikai környezet és a közvetlen életfeltételek (pl. táplálék, ivóvíz).

Alapkutatásból rákgyógyszer

Prof. dr. Avram Hershko „A XXI. század egészségügyi kihívásai – a Nobel-díjas orvos gondolatai” címmel Balatonfüreden, a 2009. október 8-án, a XVI. Magyarországi Egészségügyi Napokon tartott előadást. A Herskó Ferenc néven, Magyarországon született professzor tizenhárom éves korában került külföldre – jelenleg Haifában él és kutat. A professzor nem kizárólag a szűk szakmájáról beszélt, de természetesen szóba került az immunológia is, hiszen a tudós 2004-ben kapott kémiai Nobel-díjat a test fehérjéinek lebomlását vizsgáló kutatásaiért, az ubikvitin-mediálta fehérjebomlás felfedezéséért. Az EGVEkonferencián elhangzott előadást az alábbiakban olvashatják.

A gyógyturizmus tendenciái a világban

A szerzők közleményükben a gyógyturizmus fejlődését, területeit elemzik. Megállapítják, hogy a gyógyturizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága, amelyben Magyarország is jó adottságokkal rendelkezik.

Egészségügyi nemzetközi kapcsolatok

2009. június 2–3. között került megrendezésre Keszthelyen az Első Nemzetközi Egészségügyi Menedzsment Konferencia – 1st International Health Management Conference for Central European Countries. Professzor Dézsy József a rendezvény gondolatának és megszervezésének indítványozója, megvalósítója. Olyan sok egészségügyi szakemberek számára is értékes előadás hangzott el, fontosnak tartjuk, hogy azok lényeges gondolatai a szélesebb nyilvánosság számára is hozzáférhetővé váljanak.

Recenzió Gaál Csaba: Anekdoták, adomák, érdekességek című könyvéről

Megdöbbentően időszerű ma Charlie Chaplin megállapítása: „Manapság a humor a legjobb ellenszere a gyűlöletnek és félelemnek, mely elűzi a bizalmatlanság és gond világot elborító ködfátyolát”. „Az a nap, amikor nem nevetünk, elveszett a számunkra”, írja Chamfort. Nos, ezen a nyomon lépkedett a recenzált könyv szerzője, amikor összeállította könyve mondanivalóját.

Reflexió

Az EU jogi szabályozás lényege valóban az önkéntesség. Azaz, bármilyen adatkezelés felett a páciensek felügyeletet gyakorolnak, és az életfontosságú érdek kivételével kényszer adatkezelés ezekben az országokban lehetetlen. Magyarországon azonban az egészségügyi adatok kezelése kényszerintézkedés alapú – ezért ötlik fel folyton a szakemberekben az, hogy az egészségügyi adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüaktv.) módosításával bármilyen „kényszer” adatkezelés megvalósítható lenne.

Európai választások 2009

Az Európai Parlament tagjainak újraválasztásával a HOPE (Európai Kórházak és Egészségügyi Ellátók Szövetsége) megfogalmazta az újonnan bekerülő képviselők számára, hogy mit tartana kívánatosnak az Európai Unióban az egészségügy területén képviselendő prioritásnak.

Költség–haszon-elemzés (CBA), a befektetés megtérülése (ROI),vagy mindkettő?

A döntéshozatal nehéz dolog. A komplex döntések meghozatala még nehezebb. A legtöbb eHealth (elektronikus orvoslás) döntés valószínűleg még ezek között is a legsúlyosabb. Befolyásolhatják az egészségügyi források hatékonyságát, hatással vannak a betegekre, és gyakran kapcsolatosak a magasan képzett, jó képességű egészségügyi személyzet klinikai és munkagyakorlatában bekövetkező változásokkal. Az eHealth-nek néhány évre van szüksége, hogy gyümölcsözővé váljék, ha egyáltalán képes elérni ezt az állapotot. Ebben a környezetben a döntéshozatal szigorúsága kritikus – tehát melyik technika lehet a legjobb?

Dr. Bugovics Elemér (1942–2009)

„Az ért el sikert, aki jól élt, gyakran nevetett és sokat szeretett; aki élvezte a jó emberek bizalmát és szeretetét; aki kitöltötte a helyét és bevégezte a feladatát; aki jobb világot hagyott maga után, mint amilyent talált…”


© 2006-2009 - Mediprint Kft.