Egereknél hatásosnak bizonyult egy amerikai kutatók által kifejlesztett tumorvakcina, melyet emberi mell-, vastagbél-, petefészek- és hasnyálmirigyrák gyógyítására szánnak.
Bár az állatkísérletekben elért eredményeket nem mindig sikerül felhasználni a humán gyógyászatban, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn közzétett tanulmány szerzői bizakodóak.
„Ez a vakcina nagyon erős immunválaszt hívott elő. Az immunrendszer mindhárom összetevőjét aktiválja, miközben átlagosan 80 százalékkal csökkenti a tumor méretét” – hangsúlyozta Geert-Jan Boons, a tanulmány egyik vezetője, a Georgiai Egyetem munkatársa.
A kifejlesztett vakcina megtanítja az immunrendszert arra, hogy miként ismerje fel és támadja meg azokat a tumorsejteket, amelyek felszínén egy MUC1-jelű fehérje helyezkedik el. A MUC1 az agresszív tumortípusok 70 százalékánál megtalálható a sejt felszínén, így a melldaganat, a hasnyálmirigy vagy a petefészek tumora esetében is. A vakcina által megcélzott fehérje túlzottan termelődik az úgynevezett háromszorosan negatív mellrákok 90 százalékánál is, amelyek egyébként sem a tamoxifénnel, sem az aromatáz inhibitorokkal, sem pedig a herceptinnel végzett kemoterápiákra nem reagálnak.
Az ilyen típusú rákban szenvedő páciensek számára életmentő lehet egy újfajta megközelítés. A MUC1 elleni vakcinát a kemoterápiával kombinálva is alkalmazhatják, vagy megelőző intézkedésként olyan pácienseknél, akiknél emelkedett bizonyos ráktípusok kockázata. (MTI)