Tartalom átvétel RSS - Orvosi Lapok
Orvosi Lapok

változás

Változnak a védőnői szolgálat feltételei

Tekintettel a korábbi gyermekgondozási idő lerövidítésére, a kormány a bölcsődei és óvodai helyek, továbbá az ilyen intézmények szolgáltatásához kapcsolódó egészségügyi ellátások gyors fejlesztését tervezi. Ennek jegyében született az a kormányrendelettervezet, amely a védőnői hálózat fejlesztését célozza.

Semmi sem állandóbb a változásnál

Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége tagvállalatai a szervezet keretein belül új Szekciót hoztak létre Képalkotó Diagnosztikai, Elektromedikai és Információtechnológiai Szekció néven.

Érdemi változásra várnak a rezidensek

Lapunk márciusi számában már megjelent egy írás, amely a szaktárca és a kormány a szakorvosképzés átalakítására tervezett intézkedéseiről informált. Akkor azt is jeleztük, hogy a Magyar Rezidensszövetség és a négy egyetem hallgatói önkormányzatai tiltakoztak a jogszabálytervezet tartalma ellen, és kérték annak visszavonását, illetve alapvető megváltoztatását. Ilyen tartalmú kérésüket Székely Tamás egészségügyi miniszteren kívül Bajnai Gordon miniszterelnökhöz is eljutt att ák.

Változó támogatás

A támogatott gyógyszerek körének felülvizsgálata után az egészségbiztosító olyan intézkedésekre tett javaslatot, amelyek nem a fűnyíróelvet követik, hanem a hatékonysági tartalékok kiaknázását teszik lehetővé, a betegterhek lehető legkisebb növekedése mellett eredményezik a stabilitás megőrzését – tájékoztatott az OEP sajtóosztálya.

Átalakul a szakorvosképzés

Az eredeti tervek szerint már idén március 1-jén életbe lépett volna az a jogszabály, amely újraszabályozza a hazai rezidensképzést, ám annak tartalmát mind a Magyar Rezidensszövetség, mind a négy orvostudományi egyetem hallgatói önkormányzatai kifogásolták. Székely Tamástól, az egészségügyi tárca vezetőjétől további tárgyalásokat és változtatásokat kértek, ezért még ma is tart az egyeztetés.

Változások az alap- és szakellátásban

Az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-szakellátás finanszírozás új, módosított rendjéről májusban megszületett a Székely Tamás egészségügyi miniszter vezetésével kidolgozott kormányrendelet, melyet a hónap végén jóvá is hagyott a kormány.


© 2006-2009 - Mediprint Kft.