Tartalom átvétel RSS - Orvosi Lapok
Orvosi Lapok

MKSZ

Állásfoglalás

A Magyar Kórházszövetség Alapszabályában rögzítettek szellemében, több évtizedes tevékenységével – megnyilatkozásaiban egyértelműen bizonyíthatóan – politikától független, a hazai kórházakat képviselő szakmai szervezet.

Rendkívüli közgyűlés

A Magyar Kórházszövetség június 10-én rendkívüli közgyűlést tartott. A 128 tagkórházból mintegy száz intézmény képviselője volt jelen. A zárt közgyűlésen Székely Tamás egészségügyi miniszter előadást tartott, ezt követően a résztvevők az új fi nanszírozási rendszer első tapasztalatait osztották meg egymással és állásfoglalást fogalmaztak meg. A közgyűlést sajtótájékoztató követte, amelyen a három elnök ismertette a közgyűlésen elhangzottakat. Ezekből idézünk.

Felhívás

Valamennyi kórház főigazgatója, kórházigazgatója, orvosigazgatója és az egyetemek rektorai részére

 

Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kórházszövetségünk elnöksége és vezetősége a 2009. április 28-i ülésén meghallgatta az OEP munkatársainak tájékoztatását a 2009. április 1-jétől hatályos fi nanszírozási változások várható hatásáról. A tájékoztatásból kiderült, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg úgy kalkulál, hogy az aktív fekvőbeteg-ellátás lebegő pont/forint-értéke lényegesen elmarad a korábbi egyeztetéseken elhangzott 100 ezer forinttól, és előre láthatólag 60–80 ezer forint között lesz. Hasonlóan negatív irányú eltérés várható a járóbeteg- ellátás lebegő pont/forint-érték esetében is, ahol az előzetes tájékoztatás szerinti 1,20 Ft helyett 40–70 fi llérre lehet számítani.

Gyors változásokat sürget a Kórházszövetség

Az MKSZ állásfoglalása elutasítja, hogy a válság okozta alacsonyabb ellátási színvonalért kizárólag az intézményeket tegyék felelőssé.

A Magyar Kórházszövetség állásfoglalása

A 128 tagkórházából 54 intézmény képviseltett e magát a közgyűlésen, amely közös állásfoglalást fogadott el.

Átalakul a szakorvosképzés

Az eredeti tervek szerint már idén március 1-jén életbe lépett volna az a jogszabály, amely újraszabályozza a hazai rezidensképzést, ám annak tartalmát mind a Magyar Rezidensszövetség, mind a négy orvostudományi egyetem hallgatói önkormányzatai kifogásolták. Székely Tamástól, az egészségügyi tárca vezetőjétől további tárgyalásokat és változtatásokat kértek, ezért még ma is tart az egyeztetés.

Kórházak mint üdítő szigetek a válság tengerében?

A Magyar Kórházszövetsége elnöksége január 27-én ülést tartott, amelyen az alábbi témákat vitatták meg.


© 2006-2009 - Mediprint Kft.