Tartalom átvétel RSS - Orvosi Lapok
Orvosi Lapok

H1N1

A H1N1 és szövődményei a kismamákra nézve

Nemzetközi és hazai tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a H1N1-influenzavírus különösen veszélyes a várandós nőkre nézve. Magyarországon, a közelmúltban több fertőzött kismama sorsát is rendkívüli sajtóvisszhang kísérte, ezért az ÁNTSZ tiszti főorvosa, dr. Falus Ferenc a vírussal kapcsolatos sajtótájékoztatójára dr. Gál Jánost, a SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatóját, valamint prof. dr. Böszörményi Nagy Györgyöt, a Tüdőgyógyászat Szakmai Kollégium elnökét is meghívta.

Köszöntő

Tisztelt Olvasóink!

Egy súlyos szövődményekkel járó pandémia fenyegetése mindenkit érint. Elsősorban a kormányokat, akik felelősök a lakosság állapotáért, és vannak (lehetnek) hatásos eszközeik a védelemre. Olyan ez, mint egy háború, csak nem látható ellenség, romboló gépek ellen vívják, hanem láthatatlan kis vírusok tömegei ellen, akiket sokkal nehezebb elképzelni, megérteni, mint az emberiség történetének bármelyik háborúját. Biológusok, tudósok, járványügyi szakemberek „tapogatóznak” ezen a nehéz terepen.

H1N1: oltani, oltani!

Komolyan kell venni az új influenzát, mert valós és jelentős veszély, amely akár világjárványhoz is vezethet – figyelmeztetett Jakab Zsuzsanna, az ECDC igazgatója. A magyarok kivételes helyzetben vannak: jelentős mennyiségű, hatékony és biztonságos vakcina áll rendelkezésükre.

Köszöntő

Tisztelt Olvasóink!

Kétségbe vagyok esve! Tegnap beoltattam magam mindkét oltóanyaggal. A rendelő szinte üres volt, a mosolygós asszisztens könnyű kézzel, hibátlanul végezte az oltás technikai részét (jelentem: semmilyen szövődményem eddig nincs). Közben csodálkozva, kicsit riadtan mesélte, hogy nem jönnek az emberek... Azok se, akik korábban minden évben beoltatták magukat, azok se, akik idősebbek, súlyos krónikus betegek, és nagy szükségük lenne a védettségre.

Ne tiltakozzunk, inkább oltakozzunk!

Az október 7–9 között tartott Magyarországi Egészségügyi Napok konferenciáján dr. Bujdosó László, a Nemzeti Pandémiás Bizottság elnöke „Információk az influenzajárványról és vakcinálásról” címmel tartott előadást az ország pandémiás felkészültségéről.

H1N1 influenza – nyerünk vagy veszítünk a védőoltással?

A H1N1 influenza veszélyeiről és a szükséges teendőkről Maródi László professzorral, a DE OEC Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék vezetőjével beszélgettünk.

GSK antivirális szerek Nagy-Britanniában

A brit kormány és a GlaxoSmithKline az infl uenza világjárványra való felkészülés részeként antivirális készítmény beszerzéséről szóló megállapodást írt alá. Így Nagy-Britannia ma az egyik vezető ország azon antivirális szerek készletezésében, melyek egy esetleges infl uenza világjárvány idején a fertőzött betegek kezelését biztosítják.


© 2006-2009 - Mediprint Kft.